Esernyő alatt áll egy hölgy a hajó tatján a
Levevelét olvassa sírva Tatjána,
Szomorú lett tőle,kedvese elhagyja,
Elakadt tőle a lélegzet, hangja
Szeme fénye megtört,szívébe döftek tőrt,
arca szürke lett, oly mint az elgyötört,
Bár hullamerevség még nem áll be nála,
de fejét lehajtja majd leesik az álla,
Az orosz télre gondol hol még közös volt az álom,
A hó csillogott, maga volt a mámor,
Akkor még a szerelmes tűzben égve nézte,
Karjuk összeért, kezük egymást kérte.
De mostanra az élet értelmét vesztette,
Hogy sújthatja ennyire egy hűtlen férfi tette?
Közel van a korlát, ugorjak egy nagyot?
És a hajósíp hangja jelezze, hogy elhagyott.
A tenger habja majd befogadja testem,
Élnem már nincs miért,a szerelemért vesztem.

Székesfehérvár, 2007.01.23.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés