Senki sem ír ma már verset,
sem kedveset, sem oly nyerset,
hogy falra másszál, kínok között,
mert a múzsa elköltözött,
pontos címét elmondhatom,
de Te is tudod, nem taglalom.

Nem bánom azt,
hogy férfinap nics,
mert köröttem
annyi a kincs,
Te is az vagy
Alizbaba,
életfürdőnk
legszebb habja.

Ha magányos vagy
nyisd ki szíved,
lelked terítsd
a szellemedet,
Mosolyogjál
Boldog legyél,
Nincs rá okod?
Hát szerezzél
Ne tegyél mást
Csak szeressél.

Nyolc szótag legyen minden sor,
És a versen ne legyen por,
Üde színfoltként érezzed,
Tőlem mindig kérheted.
És ha késő este érint,
Hogy mit hallani odakint,
Még füldugót is adhatok,
Végre nyugodtan alhattok.
Boldog Nőnapot hölgyeim,
Itt véget érnek rímeim.

A viharfelhők kacajt hoznak
Holdfény alatt állok én,
Késlekedtem, versem hosszú
De puskaporhoz kell a kén,
Megjártam ma elismerem
A napom maga a jégverem.
Fűts fel engem erre várok,
és csökkennek talán a károk.

Elnézést,elnézést,
ezt hajtogattam,
Csak most az egyszer
kérek tőletek,
közben igézem a szemetek,
simogatok,szeretek
szívem melegítői,
csudaszép verselő női.
Már régóta sorok nélkül,
éltem éltem,
a gép begazult
mint önálló élet
lángragyúlt,
de nincs akadály
csak vérző szív,
az alagútnak vége
jöhet a diadalív.

Ennyi van és itt van vége,
Nem nézünk már közös égre?
Egymás mellett voltunk eddig
Szeretetben múlt hét keddig,
De vihar tombolt mindkettőnkben,
Lélektársként szeretőkben,
Mondtad viszlát,au revoire
Elborított konok homály.
Dühös lettem, mert ember létem
így reagált újra féltem,
Mi lesz Velem, most Nélküled
Rám és rám tört a révület,
Az utcát jártam, hol karöltve
sétáltunk nyelvet öltve
a Velünk szembejövőkre,
még másként gondoltunk a jövőnkre.
Elmentél és itt van vége,
Nem nézünk már közös égre.

Marcona, tobzoska
viharvert képű,
sok mindent vágtak
a fejemhez eddig, hisz
nem születtem bonvivánnak.
Mégis hallhattam
a harang zúgását
egy templom terén,
és tudtam,hogy
nekem énekel a szél,
kedvesemre találva
már nem érdekelt
az a marcona, tobzoska lény,
eggyé váltunk ketten
Ő és én,
köröttünk nincsen más csak fény.

Miért pont én?
Miért pont Te?
Miért pont Ők a nagymenők?
Kik rózsaszín ingben
tarka-barka álomvilágban élnek,
Az élet árny oldalai mögött,
Mennek el ,nem látva,
Hogy már minden szét törött.
Miért pont én
Süppedjek el a sekélyben
Miért pont Te
Merülsz el az erényben
Miért pont Ők
Nem látnak a nagy fényben?

Békalencse, camambert sajt,
pávatoll a kalpagon,
régi korok üzenetét,
rímjeimbe faragom.
nehéz lelkem elengedné
mit oly messziről hoztam el,
de balga elmém ragaszkodik,
a lélek sugall: dobjam el,
Vágyat arra, hogy teljesítsem
mindazt amit elvárnak,
Ágyat arra ,hogy lefektessem
álmaimat, tudom úgyis megvárnak.
Elengedlek Téged is,
csak a vágyak tartanak,
de nem enyémek, Tőled jönnek
az illuzió fog két kart..
Évszázadok, évezredek
pillanatként múltak el
Lágyan rám néz igéz szemed
és elmém újra énekel.
De lelkem tudja, hogy mi történt,
Ne birtokolj, engedj el.

Hiába a dacért
lecsukták a facért,
kikezdett egy nővel
ki az utca sarkán állott,
de hamis volt a bárca
lehullott az álca
a börtönajtó zárult
emberünk elárvult
szánta-bánta tettét,
elveszett erkölcsét,
nem néz többé nőre,
csak a börtönőrre.

Csak egy remény a halál,
A végén ugyis eltalál,
Utálhatod félhetsz tőle
Mégsem menekülsz előle,
barátkozz meg, fogd a kezét
feledd el a halál nevét,
Lelked ugyis nevet rajta,
Az öröklét tovább hajtja.

Mikor nyílik ajkad,
mint egy bimbó,
Vele együtt nyíl egy ajtó,
egyenesen szívedhez vezet,
lecsupaszít rólam minden mezet,
csak ketten vagyunk Te és Én
a szeretet éjjelén.

A tested egy bilincs
A lelked egy ajtó
És rajta egy kilincs
Mögötte az élet
Nyisd ki
Tiéd lesz a kincs.

Méltatlan viselkedés hozzám,
hogy nem csókol a szám?
a tegnap még ismeretlen érzés
most lávafolyamként ért és
szívem ezer sebből vérzik,
csak azok tudják,kik ismernek és érzik.
Kedvesem életed illúzió,
nyakatekert attrakció,
és vágyaid ha életre kelnek,
szeretetet mégsem lelnek.
Az elme rabja sóhaja száll,
de engem már nem talál.

Peresztrojka,glasznoszt
regélhetnék róla pár sort,
a struccpolitika végetért,
az orosz kormány mást ígért,
Moszkva zűrös propolisz,
a vodka az isten most is.

Ló a kalappal,
így épült fel Bábel
a zűrzavarba elveszett
a nyelvek közti kábel.

A hazafi egyre csak írja
rendületlenül a röplapokat,
még és még ennyi nem elég
fel kell ráznia a polgárokat
tespedt közönyüket feledjék el
a haza többet érdemel.

egy elkorcsosult kultúrában,
senki sem él búrában,
a félelem vaksággal párosodik,
a lélek némaságra kárhoztatik.

Zsötem mon seri,
Ajlavju Teri,
De finom volt a fagyi,
elnyalta a nagyi

Zsötem mon seri
Szeretlek Teri
és Julcsa, Klára,
a női nem titkos tára,
ablakomon lecsapódott pára,
visszagondolok fagyi a kezünkbe,
a vanília beférkőzik minden ízünkbe,
A fagyi mindkettőnk kedvence,
közöttünk titkos szelence,
női lelked örök rejtvénye
Teri, Julcsa, Klára,
be is fejezem mára...

Vitatkozunk arról,
hogy melyikünk a veretlen,
Már a feltevés is lehetetlenné tesz
minden csendet,
Muszáj nyertesnek éreznünk
Magunkat a másikkal szemben?
Miközben a vakolat fejünk felett mállik,
És környezetünk szürkévé válik.
A legfényesebb csillag
Üzeni ,most Neked
Leljed meg a csendet
Az egymás iránti türelmet,
Vegyen tisztaság körül és szeretet,
És megláthatod a nyertest
Tükröd képe előtt.

Rokonom marcona arca,
Egy befelé forduló örök harca,
Kinek pille létére fátyol lebben,
És nem tudja, hogy élhetne szebben,
Boldogabban is,
Léte nem lenn oly hamis,
Angyalszárnyán könnyedén szállna,
Örök megnyugvást találna

A hadsereg hazamegy,
mert dolga már nincsen,
megosztoztunk az összes kincsen
mit a létünk tud nyújtani,
nincs már mit felgyújtani.
Az élet és halál most összeérnek,
egymásra mosolyognak,
mert összeférnek,
egy a célja mindkettőnek
születőnek és a szemfedőnek.
Lelkünket segítik a fejlődésben,
az önmagát felismerésben.

Tovább, tovább akkor is ha fáj,
Ha már szürke borús a táj,
Ha már fagypont közeli az érzés,
Ha már nem merül fel köztünk semmi fontos kérdés.

Tovább, tovább erről szól az élet?
Lelked eltűnik, azt hiszed, henyélhet?
Az ész mögött megbújó dobbanó szívverés,
Túl halk neszecske, a léleknek túl kevés.

Tovább, tovább és nincs már fájdalom,
A lélek nyugalom a legnagyobb hatalom,
Ha csend vesz körül, gondolat megszűnik,
Ott csak szeretet marad, a többi eltűnik

A fiókba kotorásztam
megsárgult papírok között,
kezem tanácstalanul körözött.
Mit is keresek
egy régi emléket,
kedvesemről egy
megfakult képet,
Vagy egy ragyogót,
egy jókedvtől
csillogót.
Tettem fel a kérdést
s kezem rögtön
rátalált, a fotón
két szív találkozott,
egy szerelem
nyiladozott.
Ablakomon kitekintve
most egy magányos
csókát látok,
fiókája nincsen vele
együttérzést küldök felé,
találjad meg még ma párod,
s teljesíts egy kívánságot,
Valentinkor sok szív dobban
egymásért,egyszerre,
csókámnak is találj párt,
hadd szálljon vele messzire.

Csillámpor a táska mélyén,
Nyisd ki álmom nekem éljél,
Szórj be mindent arany színre,
Tedd éltemet biztos sínre.
Tündér kézben ezüst pálca,
Igaz mosoly, semmi álca,
Neked is szól,nekem is szól,
A természet most velünk dalol,
Ütemre lép a sok ember,
Szívük dobban, egységként ver,
Öröm suhan át a képen,
Felébredek, szerteröppen.
Valóság volt,vagy csak álom?
Varázspálcát megtalálom?

Rád került az uniformis,
Demokrata, liberális?
Politikus bőrbe bújtál
A hatalmadtól elájultál,
Híradóban első hír vagy,
Szeretetben utolsó vagy,
Lehet bánod már a pályát?
Láthatod az élet báját?

neuron pálcikát csempész
egy bolond idegsebész,
ki hatalma alá
vonná a világot.
Az idegsejt
mit sem sejt,
hogy mi készül
ellene
a laborban is
ellenne,
de a kísérlet
kísértete,
most megkísértette.

Keringő ,salsa, mambo, rumba,
Nem férnek bele a borúmba,
Tánccipőm porosan
A szekrény mélyén fekszik,
Köré kövér moly telepszik.
Régi álmokat
táncos éjszakákat,
Idéz a látványa,
Odalett a fene bánja.

Hamu és vér,
Ördög és pokol,
A varietében
Vad táncot lejtenek
a lányok ,
A tizedik whisky
Után már hányok.
Hiába a sok
kecses lépés,
szívemet mardossa
a kérdés.
Mi hozott a mulatóba?
Az időt üresen múlatóban
Elmém elméleteket gyárt,
Dülöngélve hagyom el a bárt.

Az édességek hercege
Marci pán,
Ezüst kard fityeg az oldalán
Daliás termetét csodálja
Egy udvarhölgy
Kezébe veszi, megnyalja,
Túl finom a cukormáz,
A hölgy habzsol és
nem pofáz,
Marcipánunk odalett
Édes élet, „szörnyű tett”.

Éjfél után egyre legyen,
Fenn a megszentelt hegyen,
A pénzt is hozza magával,
Kérte őt az áruló,
A megváltót is besúgó,
Kinek sorsa épp ez volt,
Szégyenruha, nevén folt.
Elkapták a szent embert,
A harminc ezüst lent hevert,
Júdás arcán rémület:
-Én okoztam a tüzet,
És az Úr, ha megfeszül,
Örök láng mardos belül.
Hiába a gondolat,
Ez már mindig így marad,
Bujdosok, mint űzött vad,
Magam elől elfutni,
Mások elöl elbujni,
Osztályrészül ennyi jut,
A bélyegem velem fut.

Hollandiából érkezett a rakomány,
Nehéz teherhajó hozta,
Súlyos zsákokban tulipánhagymát,
Színes álmokat, Földet befedőt
A napsütés és az eső ha felváltva éri majd,
A sok tulipán nagy örömünkre kihajt,
És füleink szinte hallják
a köröttük döngicsélő méhrajt.

És ha a három szó továbbra is lemarad,
Nem vádolhatsz mást, csak magadat,
Lehet, hogy ez örök hiba bennem,
De tudom, hogy nem kell mást tennem, csak lennem.
És szerető ölelést küldeni minden társnak,
A lelkek a másiknak belül megbocsátnak.

A tücsök a Földön hegedült,
Öregedett zenéje idült,
Ügyelt, a szótagjai helyére,
De féltékeny volt a vejére,
Kinek a hegedűje szebben szólt,
És mindig vidáman így dalolt:
Bár lehetnék lepke, ki szárnyalhat,
Szelek szárnyán szárnyalhat,
Sárkányos lendület vinne előre,
És lelkem lehetne pőre,
Minden jó emberre rászállnék,
Szárnyaimon szép festék
Varázsolna derűt az arcokra,
Nem vetnék magukat ostoba harcokba,
A másiknak békejobbot kínálna,
És a poéta, a világban igaz jellé válna,
Mert nem hőzöng, ha 3 szó lemarad,
Barátom megráznám békejobbodat.

Űz az éhség újra feléd,
Érzem a szerelem szelét,
Háborgó testem vihar előtt,
Mint dinamit robbant Benned,
Múlt, jelen és jövő
Összekeveredve egy ágyból kinőtt,
Kéjes éjszakák gyönyöre,
Találkáink titkos öröme,
Hogy vége mindig a virradat jelezte,
A légyottok íze még bennem él,
S mint vak szerelem még remél,
Hogy újra találkozunk kedvesem,
Addig lábaid nyomát keresem

Cö vagy vé?
Felvenném a kesztyűt,
Barátom versed laposan,
szakaszosan sarjad.
Lehet, hogy beléd
csípett a varjad?
Ha majd versedből
úri módon ömlik a véred,
Törlöd majd a "cö-t
és a "vé-det.

Szegfű, narancs mily jelképek,
Ideje, hogy tovább lépjek,
Politika, mondd csak kinek?
Hatalomvágy ugyan minek ?
Kincset rejthet egy ládikó,
Mégsem rettent vissza a rizikó,
Ha pénzem lesz ,majd birtokom is,
szól az elme a kis hamis,
Székrekedés vagy hasmenés
következmény ha van cselekvés.
Mégis sokakat szinte őrjit,
a hatalomért vívott vakhit.

Habostorta, Pástétom?
hallatom most a vétom!
Világ reszkess ízzel jövök,
Ezek ám a "mennyei örömök",
Bűnbe visznek csábítanak,
Derekunkra kilót raknak,
s ha a súlyod már annyit nyom,
hogy kimondaninem is mered,
Barátom az előbbieket feledheted!

Mikor érezzük át,
hogy mióta
az ember lemászott a fáról
az idióta
azóta csak egyre szenved
végig él élteket,
de rossz sora vajh meddig tart?
Hol van a kivezető part?

Esdve kérlek, mert el nem érlek
mandulafa hajolj le hozzám,
érintsd meg orcám,
Most szilaj szél borzolja ágaid,
Termésed lesznek vágyaid
és hogy keserű vagy édes
mandula lesz gyümölcsöd
elválik majd ha tarisznyámat teletöltöd,
Így járunk idelenn a Földön
mi emberek
vágyaink vannak, néha édesek
néha keserek,
és hajlunk a széllel
amerre fúj,
és ha fázunk lelkünk
máshoz búj,
éhezünk, szomjazunk
ha hiány a szeretet,
de ha velünk van
kitölt minden keretet.

Nem maradt más csak a párnacsücske,
Házam elúszott, gatyám lecsúszott,
Kedvenc fotelom odalett,
banki hitel nem helyes tett,
de az élet több játszmás szett,
nem adom fel megyek újra,
szemem a lehetőségeket bújja,
az élet a győzelmet fújja.

Hegyek között él a grúz,
kedvence a tejbegríz,
Hidegben a sál a torkán,
Sokszor fúj a szél, az orkán
Elkel itt a prémkabát,
elkerülni a náthát.

Jaguár cikáz az erdőn át,
Figyelő szeme mindent lát,
Ragadozó Ő és vérbeli,
ha jő a zsákmány elejti,
Az őserdőben jaj nagy úr,
kinél a tekintet mindig szúr,
Feljebb odafenn az évszakon,
megbolondult a hatalom,
űzött vadként egy elnök körbejár,
világa szétesik,oh milyen kár.
A demokrácia követe bús?
Mert az amik elnöke Bush?

Fogvájó problémám gyökere mély,
Mélyen elbújik a lélek rejtekén,
Hogyan férek hozzá, az elme takaró,
az igazsággal szembenézni nem akaró,
ha a lelkem nem lenne őszinte és cselezne,
a probléma is édes lenne mint a cseresznye.
Megoldani a gondomat mégis meglehet,
ha a lélek elfogad, az elme meg szeret.
Így tükörbe nézve már nem is fáj,
derekam körül az idő rakta báj.

Majd máskor jobbat,
szebbet, okosat,
de most kiürült elmém
mint megfáradt kém
körbe tekint,
s a kéz lemondón legyint,
este tíz körül,
az agy a versírásnak nem örül,
de ébersége enyhül,
s a lélek kitörhet itt a pillanat,
most rombolom le az egész napos falat,
mert az éber elme ki eddig őrködött,
viccelt, ökörködött,
már nem figyel annyira,
ilyenkor igaz a líra,
mert a legfelsőbb bíra is velem
és a fény az örök jelem,
szívekbe biztatást ültet,
szeret és kitüntet.

Mint pille röpült át a multon,
könyökölve egy kocsmai pulton,
Árny települt fölém,
Messziről jött emlék,
Csatát vívott bennem
a csúfság és a szépség,
A mindenség két oldala látszott,
Dúlt a lélekharc,
komoly volt vagy játszott?

Levelem csak lapu
ajtóm a világhoz kapu
Szívemen vaj van
Messze van Tajvan
Távoli sziget
Messziről integet,
egy kicsit hiteget,
sárkányt is ereget,
ha a szél odaröpít,
megismernék sok kínait.

Itt van Vanda,
Jaj de randa
Kezében kanna,
az asztalon manna,
nem juthat hozzá az árva,
ajtó-ablak zárva.

Borostyán lepte kőhalom,
Kéjes éjszakák rejteke,
Az utazó ki elhaladt mellette
titkait megsejtette,
Hány éjszakán tombolt
itt a kéj,
Hányszor suttogta a vándornak,
ember sosem félj.
Utadon szerencse kísérjen
idegen földig el,
Feles terhedet ne cipeld,
lelked röpítse el.

Fenn a hegytetőn egy talpnyom,
Ott ahol más már nincs csak gyom,
Yeti lehet ki erre járt egykor,
Vagy csak egy óriás kinn nem volt bocskor.
A hegytetőn a nap meg-megcsillan,
Mint gyémánton a csillám,
A hegymászók tovább másznak,
vége van a kutatásnak.

Miért érzem azt,hogy mindenem zsibbad,
És miért él bennem a vadász és a vad,
Miért keresek értelmet a szavak mögött,
Miért csókollak Téged egy torta fölött,
Miért ez a kései nász, mely mar mint a sav,
Miért jő későn a szeretet,miért záródarab?

A művész kerti székén ülve rajzol,
A természet üli körbe,a vágy itt hajszol,
A csend pillanatát éli, az idő déli,
a közelben méhraj rajzik, messze elhallatszik,
Amott nyúl fut az erdő felé gyorsan,
mintha róka üldözné, csak jussak el nyomban,
a fák közé, hol oltalmat lelek, jár a fejében.
A pillanat elmúl, kész lesz az idilli kép,
Művészünk hóna alá veszi a rajztáblát,
Egy utolsó pillantással, búcsuzik, természet viszlát.

A felettem és alattam lakó együtt rezonál,
Ha nálunk hangosan áll a bál,
Alulról és felülről egyaránt kopognak
A rezonáns két lakó mindent elkövet,
Hogy megkapja igényét a nagy csendet,
Hol én is visszatérhetek a versíró magányba,
A légynesz sem hallik, a fene se bánja.
Köszönöm néktek, két lakótárs,
hogy mindig kész nálatok a nyárs,
Hol megsütnétek ha zajongok,
de hiába pirulnék, a zenéért akkor is rajongok,
És ,hogy miért is csépelem a szót és meddig?
Csak még egy nyúlfarknyit pont eddig.

Settenkedő a tél,
lassan,lassan eszmél,
Harmónia a természet,
nincs még itt az enyészet,
Ő még szabadon henyél,
télen megáll a kapanyél,
Emberek járják az utcákat,
keresnek holnapokat, mákat,
idejük nagyrésze így tellik el,
az éjszaka után jő a reggel.
A kezdet egyben a vég,
álmodom egy ideje, rég.
Várom, hogy a képzelet
nyarat hoz s nem telet,
a szűkmarku bukszák helyett,
a zsákom kincsekkel tellett,
szeretet és együttérzés,
a legnagyobbak nem is kérdés,
szűk esztendők távozzatok
szerencsés új évet hozzatok.
Hulljon le a magyar átok,
Szálljon a szerencsemadár rátok
és ezerévnyi búskomorság,
menjen el, nincs több kórság.
Legyen egész-egy a nemzet,
Isten belőle csak egyet nemzett.

Tibetben élt Milarépa,
tápláléka nem volt marharépa,
Szelleme sokakat megindított,
adott erre elég okot,
egyetemre nem járt soha,
sokáig Ő volt a fekete mágia apostola,
később jó útra tért,
sok ember szívében nyitott tért,
És bár lennék kamionsofőr,
ki a távolságok legyőzéséhez ért,
és érvényes útlevelem lenne Tibetbe,
nem várnék többet hívó jelre,
Útra kelnék rögtön felfedezni,
hogy mit rejt a sok leírás,fecni.
Hogyan is élt Milarépa a szent,
Megvilágosodnék a hegyek közt,odafent.

Különös kaszt,
mindent leragaszt,
pingál és fest,
"művészkedni" nem rest.
Agyakat megfőz,
szórófesték és nem a gőz.
Mégis úgy érzem,
néha műalkotás ez kérem.

Kapuzárás utáni pánik,
hanyagolom mert meglátszik.
Csillaglétem pátyolgatom,
éj sötétjét porolgatom.

Karácsonyi "randi"
A séf irányít: mozgás, mozgás,
ha nem sietnek odaég a rántás,
Odakinn egy fraulein,
kit úgy hívnak, hogy Mrs.Stein,
Hiába várja már egy órája,
Hogy a pincér nézzen rája,
Szeme máshová révedez suttyomban,
arra gondol, hogy mit hoznak neki a puttonyban,
Az örök ifjú mindig remél,
A lustaság pedig henyél,
Elunva a várakozást Mrs.Stein,
hogy sem a barátja, sem a pincér nem jő el,
és a karácsonyt így mulatja fel
kabátját veszi, a mérgét magával viszi,
Inkább hazamegy,mert várja Gyuszi és Mici,
A két aprócska pici.
A randevú és a vacsora nem jött össze,
De ennyi történt mindössze,
A szeretet otthon két gyermeke képében várja,
Siet haza, hogy meghálálja.

Legyen ünnep az életed,örülj annak,hogy élheted.
A család szeretete ne szünjön meg soha,
Sorsod legyen vidám és ne mostoha,
Karácsonykor is, de máskor is.

Ágregorián énekek dallama,
fecskének fürge hajlama,
Teremtőnk teremtő ereje,
Karácsony szeretet szent helye.
Szívem most megnyílik felétek,
tiszta, mint egy gregorián ének

Ilosvaí Selymes Péter,
kinek neve hosszú mint egy méter,
mikrofont éltében nem láthatott,
mert arra a korra mai tecnikánk még nem hatott,
De hörcsögösgazdával találkozhatott,
Ott hol Ludas Matyink is hattyúkat hajtott.

A szőnyegen apró lábak nyoma,
csupa kíváncsi,gyermekkoma,
kutatják mit a fenyő mélye rejt,
A mai este oly emelkedett, szent.

Karácsony van,nálam mindig,
a szeretet kitart holtig.
Láclevélben szerte küldöm,
Hogy más arcán is legyen öröm.

Indul a reggel,
Hentesünk felkel,
Szimpla a kávé,
Hírt mond a tévé,
majd irány a munkahelye,
lendül a szekerce,
lehull a nyúl feje,
friss hús kerül a pultra,
nem afféle ultra
lejárt és átcsomagolt,
mit a média jogosan meglovagolt.

Halászhajó hánykolódik a tenger hullámain,
Vihar közeledik, a legénység elszántan küzd,
Bizarr, sötét az égbolt,pedig nincs még este,
Jobbra, balra ingadoz a kis hajónak teste.
A Társaság aki kiküldte a viharba őket,
Nem törődve az idővel, másból kovácsol tőkét,
Kihasználva a halászok zsebeinek űrjét.
Kinn a parton pár feleség siratja a férjét,
Nagy sokára partot ér üresen a ladik,
Lecsitul a tenger is, mindjárt hajnalodik

Odakünn a hideg még nem közelít,
Konyhában érzem a bélszín ízeit,
Ebédelek éppen,majd gyorsan tovább megyek,
kiállítás nyílik, csábítóan hívnak a képkeretek,
Licitálni lehet, a díjnyertes képre
Címe:Rózsabimbó anyám udvarában
Tekintetem mered a kiállított tárgyra,
de rájövök, hogy giccses, egy adag műtrágya.

Odakünn a hideg még nem közelít,
Konyhában érzem a bélszín ízeit,
Ebédelek éppen,majd gyorsan tovább megyek,
kiállítás nyílik, csábítóan hívnak a képkeretek,
Licitálni lehet, a díjnyertes képre
Címe:Rózsabimbó anyám udvarában
Tekintetem mered a kiállított tárgyra,
de rájövök, hogy giccses, egy adag műtrágya.

A legnagyobb alkusz,
ma bizony a krampusz
Nem a Wall Streeten teszi a dolgát.
A Mikulás mellett nézd a két szolgát,
kis szarvacskákkal fejükön,
mögöttük a tűzözön,
a poklot megjáró angyalok
,vidám cimborák és dalnokok
virgácsot osztanak már,
és kik kapják azoknak kár.

Fogason áll a kabát,
zsebe üres, nahát,nahát
A kalap fogas alatt pihen,
nincs jobb dolga éppen,
A sál is feltűnt még időben,
szükség lesz rá télidőben.

Söröshordók fölött kalózok hada,
arcuk vihartépett,sok rajta a ragya,
Lepedék szájukon,italukat nyelik
A kapitány csak figyel, ám nem berzenkedik

Kecses mozdulatokkal szökken tova,
Mint megújuló szupernova,
Bár a reflektor a szemébe világít,
A nézőtéren egy sereg világ nyit,
Papírlappal senki sem zizeg,
A publikum egy éljenző tömeg.
A balerina meghajol,
téren és nézőn áthatol.
Mosolya a felhőtlenséget idézi,
Mikor minden könnyed, szinte légi.

A lepel mögött színpad,
hol a végszót elnyögöd,
Tested elgyengül,
hidegség vesz körül,
A Benned lévő angyal örül,
és a tested megkövül,
A Föld lelkednek
már nem nyújt otthont,
Nem leszel más csak
egy aprócska pont.

A nyávogást nem szeretem ,
a rockkoncerten kérem.
A melódiát annál inkább,
főleg, hogyha értem.
Lord zenekar a kedvencem,
mert lírai a szöveg,
ha buliznak és én ott vagyok
leesik a föveg.

Ménes vágtat át a réten
lóhalálban követem,
Kiválasztom vadlovamat
lasszóm felé elvetem.
A nyakán landol, jól meghúzom
a vadcsikón a kötelem,
Ősi magyar csikós vagyok,
ez olyan mint a szerelem,
Egykor nyilas szittya voltam,
féltek s rettegték nevem,
Ma pedig a Hortobágyon
Ménesemet terelem.

Nostradamus tudása mindünkben ott lapul,
Ha megérzéseinket vesszük alapul.
Vajákos emberre mondják azt, hogy vajas?
Mágusok madaraként szárnyall odafenn a sas.

A jobb és a bal, mindent felfal,
A tereken s az étereken fal,
A hely kötetlen is lehetne,
És mindenhonnan szólna a zene,
A világ a régi lenne,
Újra szeretne.

Kivert kutya oldalog az utcán
kérdőívként hajlott hátán,
ott a nyoma az ütéseknek,
szúrt sebeknek, töréseknek,
Cudarul érzi magát
repül utána egy lapát.
Szemeivel fájon kérdi,
Kutyabaját van ki érti?

Hol az ostor Hortobágyon,
Nyilas magyar vegetáljon,
Kardra kard a válasz mindig,
Vajon itt laknak a tündék?

Karácsonyfa alatt nyuszi
augustusban,hiszi a puszi.
Szeress mindig ne csak a húsvét,
és a karácsony zengje szeretetét.

Sziasztok gyerekek,hát meghalt a vers,
Vagy elfogyott az összes tekercs,
Nincs a rímet mire írni, s a poétalélek,
nem vesz levegőt,minek is élek.
Meghalt a feladat, mélyre eltemették,
Sötét lett, kiégtek a villanykörték,

Nyekk megbicsaklott a szék és vége.
Juj mért ültél száz kilóddal arra a székre.
Ezer bocs kedves rokon,Te kínáltál Véle,
Ennek biza törött volt már a jobb és a bal széle.

Slivovica kóstolása közben,
Töpörtyűs tál volt előttem,
Az egészségre is gondolva,
Az omega 3 jött hozzám kódolva,
Lazac formájában érkezett,
de gyomrom töpörtyű után éhezett,
Jó magyar szokásról nehéz leszokni,
Mert szeretünk zsírban tocsogni.

Napfénnyel köszöntött a reggel,
-Hé hétalvó kelj fel!
A kispárnát feljtsd el kezdődjön
a fennlét,
Tarts most egy gyors reggeli szemlét.
Nadrág,ing ,zokni végül a pulóver
Menj a dolgodra,örülj,hogy november
napsütéssel ébreszt,
Pazar időben, vidámabban élhetsz.

Ladik halad a folyón át,
Valaki elhagyta az otthonát,
Arra halad merre a víz viszi,
Jobb lesz a sorsa úgy hiszi.
harmat cseppen a fejére,
Bízik, hogy eljut a helyére,
Hol a sors kegye majd mosolyog,
Mert kik vidám arccal ragyognak, boldogok.

Kedves angyal,
Hozzád írok
Nem tudom, hogy
mennyit bírok.
Boldogság az,
mikor itt vagy,
mit számít hő,
hideg és fagy.

Citerával a kezemben barangoltam
álmaim Brazíliájában,
Csak furcsán néztek az emberek,
magyar a riói öböl szájában.

Oly hiányt hagytál magad után,
mit nem pótolhat semmi.
Nincs rá gyógyszer,
csak halvány gyógyír,
hogy tovább kell most menni.

A vörösbegyet a jóllakottság
súlya húzta le
Egy sárga ház tetejére.
Nem tudta szárnyal -e
még többet vagy itt a vég,
erről álmodott rég.

Mi kell Angelo?
Fényes fennsík,színes gömb
Márványsziklák,gránittömb,
Szobrász létem tündököl,
Mint Dávid Góliát felett őrködöm.

Nyíl süvít a hold felé
lyukat is üt rajta,
Olyan mint az én szívem,
ha bús szerelem hajtja.

Torino felett az ég rakoncátlankodik,
Hol kisüt, hol beborul,
az ember ilyenkor elanyátlanodik.
Csütörtök van, s a helyzeten
nem változtat semmi sem.

Könnyű Nekem a nevetés
Véget ért a magvetés.
Kellemes most pihenni,
Csak pozitívnak lenni.

Kiváló a válasz,
Ha meglepődve állasz,
Hígitom most kicsit,
Mondj csak annyit,csitt
Csitt kárókatona,
halászmadárról szól a legenda

Elég volt, sok már a viszki,
Nem kell már többet inni,
A kocsmában túl sok a hablaty,
kísértés tűnj el, hagyj
Amott egy asztalon hortyog egy koma,
Nem hiányzik neki sem sör, sem duma.
Veszem a kabátom távozom tüstént,
S felejtem mindazt mi történt.

Hazament a kacagó
fúj a szél,hull a hó
aki kint az vacogó,
a hideggel dacoló.

A hasonló, hasonlót vonz,
nyári melegben jó szín a bronz,
Boldog vagyok, pizzát eszem
az idő múltát fel sem veszem,
Melletem vagy jóban -rosszban
Kell ennél több, mint amim most van?

Gyógyul már az angol beteg,
Lefoszlik most minden réteg,
ami lelkét körbevette,
a cirkusz elmúlt ,eltemette.

Lapulevél köttetett sarkamra,
Rájöttem, hogy az élet nem sírkamra.
Még fényes jövő áll előttem,
Pedig azt hittem,hogy minden nyilam ellőttem,
Marco Polo útjára tévedtem,
mily vonzó út a selyem,
Ázsiában végre megtalálom a helyem,
Mágnesként csábít a híresség,
banán, mandarin,csoki az édesség,
és egy eldobott papíron az áll, hogy Macao,
Kifogytam álmomból, reggel van jöhet a kakaó

Kerülget az ideg,
odakinn oly nagy a hideg,
Megfagynak az almafák,
és Morzsinak sem vettem kutyakaját.

Karácsonykor sül a pulyka,
Kicsi leány hozzám bújna,
Pötty a kislány, pötty az arca,
Hogyha felnő saját harca,
Döbbenti rá, hogy az álom
nem jár mindig pulykaszárnyon...

Vonz a szellő a szabadba,
Lustaságommal száll most hadba,
következő kép tucatnyi ember lép
papírsárkánnyal kezében
versenyezve a széllel.

Sallang mentes az alkalom
szinte részegítő,
vörösbortól lett foltos
az asztaliterítő.

Vidámságom elhagyott
Hangulatom megfagyott
Itt van már a telelés,
Hiányzik az ölelés.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés