Sziklaszirtre neved véstem,
Örök emlékre ítéltem,
Bennem izzott, bennem fortyant,
Ha elválaszt majd egy sírhant,
Neved akkor is élni fog,
A Tiéd az első jog,
Neked adtam,
Annak, kitől sokat kaptam.
Véstem sokat, nem sajnáltam,
De lásd az időm, elhasználtam.

Fiatal még öreg testem,
Lehet ez lesz majd a vesztem,
Hogyha rájön a sok irigy,
Hogy ez is égben kötött frigy,
Megegyezés, paktum, alku,
Mihez nem jár bánat és bú.
Azért jöttem –e világra,
Hogy szélesítsem jobbra, tágra.
Hol elfér majdan minden vallás,
Eltűnik a részrehajlás,
Elvesztjük a gonosz felünk,
Tiszta marad mindkét kezünk.
Más szemébe belenézünk,
Már attól boldogságot érzünk.
Jöhet hideg, fagypont közel,
Szeretetünk örökkön ég fáklyatűzzel,
Melegedjél, s a közös álom,
Rád nyit ajtót.- Megtalálom.

Közös álmunk kiterjesztjük,
Mint a jó bort megerjesztjük,
S nem kell fegyver, géppuskatűz,
Hogy soraim közt tisztán betűzz.
Ez visz tovább sok emberhez,
Nem jelenhet oly nagy terhet,
Vállaltam, s míg vállam bírja,
Jó két kezem tovább írja,
Azt a szent történetet,
Mely az égben közted, s  köztem  köttetet,
És szeretetre ítéltetett.

Székesfehérvár, 2006. november 2.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés