Forró tüzek földjén
Poéta vagyok én, forró tüzek földjén,
Hol a Föld alattunk háborog,
Befoltozni lelkeket, itt biz’ nagy dolog.
Üres szavakat csépelnek terek mentén,
Foltot keresnek a régi mentén.
Új kabát készül most, a szabó szűkre vette,
Ha felhúzod feszül a teremtette.
Levetnéd, de nem megy , pont reád illik,
Nincs rajta kijárat, sehol sem nyílik.
Ilyen most a Nemzet, kétfelé is menne
Igazáért mindkét oldal, bármit is megtenne.
Gyanakvó szemekkel, nézik egymást újként
A Pokol tüze nem áraszt magából ennyi ként.
Barátját az ember most meg sem ismeri,
Nem veszi észre, hogy más szennyesét meri.
Ilyen manapság, errefelé élni,
Magyar most tanul önmagától félni.
A szeretet szavát mélyen elfeledték,
Szakadnak a gúnyák, szakadnak a menték.
Hiába közelegnek a Forradalmi napok
Most a térért folyik oktondi adok-kapok.
A világ árgus szeme hiába is bámul,
A zűrzavarba a Föld is belekábul.
Követjük most vakon, azt akit csak lehet,
Hiába süt a nap, hideg a lehelet
Székesfehérvár, 2006.10.20.
|