Aggódtam érted, mert ember vagyok,
Jöhetnek telek, jöhetnek fagyok ,
Én akkor is csak ember vagyok.
Az érzések szelíd moraja hat át,
A szeretet nem szab új határt.
A vágyaknak hátat fordítva,
Néha szenvedve, néha ordítva
De töretlenül előre nézve,
Nem reagálni sok hiábavaló érvre,
Az ember útját járva megyek,
Nem baj, ha tornyosulnak előttem hegyek,
Azt jelezve, hogy mindent észre vegyek,
Majd ellapulnak dombokká,
Porba írott nyomokká,
Amit hogyha elolvastam,
Tanulságként tovább adtam,
Útjelzőként magam után hagytam.
Félelmeim levetve, állok előtted nevetve,
Csak egyet kívánok Neked, légy örökkön szeretve.

Székesfehérvár, 2006.07.24.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés